Léghideg menta cukorka a szájában.

Nem fogod hallani a múló nyár lépéseit,

Nem fogsz vele mezítláb találkozni a parton.

Hangátlátszó és mélykék kupola,

A felhők remegő fehér szalagként úsznak,

A nyár visszatérésére várni persze hülyeség,

Nem várok, elbúcsúztunk egymástól.

A szél hevesen hajtja a lombokat a sikátorban,

A nap fukar, és későn sugárzik,

Karöltve az őszbe egy üres parkban sétálni

Órákig bolyongunk, és csak elhallgatunk valamit.

Nem, ne gondold, október, nem vagyok boldog veled ...

Szükségünk van rád, mint minden hónapban,

Ülj le velem a padra, hűvösen fújva

Te csak egy vagy a tizenkettő közül.

© Copyright: Olga Loray, 2013